Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nyugdíjba ment a balett sztárcsacsija

Egyik legrégebbi tagjától búcsúzott el a szentpétervári Mariinszkij színház balett-társulata: Monika, a csacsi 19 éven át hurcolta a színpadon Sancho Panzát, a búsképű lovag túlsúlyos szolgáját a Don Quijote című balett előadásain.

A 21 éves Monika most megérdemelten nyugdíjba vonul, s szerepét ezentúl egy Alina nevű ifjú szamárhölgy alakítja majd.

Búcsúbuliján Monika keringőt lejtett a társulat egyik balerinájával, és számos búcsúajándékot kapott, köztük egy répatortát és egy kendőt. Öregségét a szentpétervári állatkertben tölti majd, ahol eddig is élt az előadások között.

Az állatkert szóvivője szerint az idős "művésznő" szeret fellépni, imádja a tapsot, és magától mindig pontosan tudta, mikor kell színpadra lépnie.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×