Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem létező rablókat kerestetett a rendőrökkel

Hatóság félrevezetése miatt eljárást indított a rendőrség egy békéscsabai férfi ellen, ugyanis a rokkant nyugdíjas férfi azt állította: kirabolták és megverték. Még az éjszaka folyamán egy hatfős nyomozócsoport kezdte meg a rablók üldözését, de rövid időn belül kiderült, hogy nincsenek is tettesek - mondta az InfoRádiónak Kunos Gyula, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Nem létező rablókat kerestetett a múlt héten a békéscsabai rendőrökkel egy férfi - közölte az InfoRádióval a Békés megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Kunis Gyula kifejtette: az 50 éves rokkantnyugdíjas elmondása szerint egy órán át képes volt az utcán földön fekve várni, hogy valaki rátaláljon, és előadhassa az általa kitalált történetet, miszerint megverték, és elvették 15 ezer forintját.

Az 50 éves rokkantnyugdíjasra egy férfi és egy nő talált rá múlt csütörtökön Békéscsabán. A kapitányságra azonnal behívták a hat fős ügyeletes nyomozócsoportot, és a járőrök is a rablókat kezdték keresni.

Gyanús lett a rendőröknek a sztori

A férfi a támadóiról szinte egyáltalán nem tudott információt adni, éjszakai kihallgatásán csak azt mondta el, hogy miután megkapta a rokkantnyugdíját, egész délután kocsmákban italozott. Elmondása szerint este nyolc óra körül hazafelé tartott, amikor két ismeretlen megállította, és cigarettát kértek tőle, majd bántalmazták, a földre került, és végül kivették a zsebéből a rokkantnyugdíjából megmaradt 15 ezer forintját - közölte a rendőrségi szóvivő.

Kunis Gyula kiemelte: a férfit tapasztalt nyomozók hallgatták ki, akik egy idő után már nem voltak meggyőződve arról, hogy az eset valóban úgy történt, ahogy a férfi elmondta.

Végül kiderült, hogy egyszerűen játékgépbe dobálta és elitta a nyugdíját, így nem tudta kifizetni az albérletét - közölte. Kunis Gyula hozzátette: a történetet a rablókról azért találta ki, hogy a főbérlőjének magyarázatot tudjon adni arra, miért nem tud fizetni.

A békéscsabai rokkantnyugdíjasnak így az ügyészek előtt kell majd magyarázkodnia, hiszen a rendőrség a hatóság félrevezetése miatt eljárást kezdeményeznek a férfi ellen - mondta a Békés megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×