eur:
401.33
usd:
366.17
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Szexbotrány az egyetemen: megerőszakolták és fényképeket csináltak a diáklányról

Dühös diákok és szülők támadtak a tanári karra egy nyugat-indiai egyetemen, szétverve a berendezést, miután kiderült, hogy több tanár megerőszakolt egy diáklányt. A botrány alapját a 18 éves lány feljelentése jelentette, mely szerint az elmúlt hónapokban hat tanár többször is megerőszakolta.

Az indiai Gudzsarát államban lévő Patanban a tanárképző főiskolán már több mint 90 esetben tettek panaszt az igazgatónál molesztálás miatt. Legutóbb egy 18 éves diák a rendőrségen tett feljelentés, azt állítva, hogy hat tanár többször megerőszakolta az elmúlt négy hónapban.

A lány azt is elmondta, hogy a férfiak fotókat is készítettek róla mobiltelefonnal, és megfenyegették, hogy ne járjon el a szája.

A hat tanárt őrizetbe vették, de nem emeltek vádat ellenük, s a helyi bíróság döntése szerint nem engedik ki őket hét napig, amíg az ügyet kivizsgálják.

A szexuális visszaélés és erőszak általában tabunak számít a konzervatív Indiában, és szakértők szerint az efféle bűncselekmények észrevétlenül történhetnek meg, mivel az áldozatok szégyellnek panaszt vagy feljelentést tenni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az Egyesült Államok bejelentése szerint Izrael "napokon belül" megindíthatja az Irán elleni válaszcsapást, miközben az IDF alakulatai tovább harcolnak Libanonban. Jeruzsálem szerint folyamatosan hullanak a Teherán által támogatott terrorszervezetek vezetői, de az izraeli veszteségek is megugrottak. Jemen a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások felpörgetésével fenyeget. Cikkünk folyamatosan frissül az közel-keleti konfliktus legújabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×