Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Két ember holtan került elő a jeges Dunából

Két fiatalember meghalt, amikor öt társukkal a Kis-Dunán egy csónakkal felborultak a Pest megyei Ráckevénél. Hármukat kimentették, két másik férfit még búvárok keresnek - közölte Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, a fővárosi tűzoltóság búvárai éjszaka is folytatják a keresést a jeges vízben; a kutatást azonban nehezíti a sötétség.

Az áldozatok azonosítása még tart. A Ráckevei Kis-Duna-ágban eltűntek között feltehetően román állampolgárok is vannak.

A három fiatalembert egy helyi lakos egy másik csónakkal mentette ki. A vízi baleset helyszínéhez közeli partra öt gépjárművel húsz tűzoltó vonult ki.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×