Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Halálos bántalmazás és késelés a fővárosi utcákon

Meghalt egy 18 éves fiú Budapesten, aki a szülők elmondása szerint azután lett rosszul, hogy az iskolából hazafelé jövet bántalmazták. Egy 15 éves fiú pedig súlyosan megsérült, amikor délután a Blaha Lujza téren egy tízéves gyerek késsel támadt rá - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az előbbi esetről Unger Pál azt mondta: egy fővárosi kórház értesítette a rendőrséget arról, hogy egy 18 éves fiút szállítottak be a mentősök a kórházba, de mire beértek, a fiú elhunyt.

A szülők szerint a fiuk hazaérve közölte, hogy a VIII. kerületi szakközépsikolája közelében bántalmazták. Ezt követően rosszul lett, és bár a szülők rögtön kihívták a mentőket, a fiú nem élte túl a kórházba vezető utat.

Az eset után elrendelt soron kívüli boncolás alapján az orvos-szakértő megállapította, hogy a bántalmazás és a halál között ok-okozati összefüggés van.

A másik esetről a BRFK sajtóügyeletese közölte: egy 15 éves fiút egy 10 éves gyerek szúrta meg késsel a Blaha Lujza téren, a tettes - saját állítása szerint - az áldozat mp3-lejátszóját akarta megszerezni.

A megszúrt fiú a combján sérült meg, a kiskorú támadót előállították a rendőrségen.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×