Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
324.91
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Mindent maga mögött hagyott a lottónyertes

Egy pekingi diák egyszerűen otthagyta az iskoláját, miután kiderült, hogy 5 millió jüant, azaz több mint 117 millió forintnak megfelelő összeget nyert a lottón.

A másodikos fiú távozása előtt még megígérte az osztálytársainak, hogy szétoszt közöttük 2 ezer jüant. Ezt követően tájékoztatta az iskola vezetését a szerencséjéről, és elhagyta az intézményt.

Tanárai egy helyi lapnak azt nyilatkozták: nem biztosak abban, hogy a gyermek még visszatér hozzájuk, de remélik, hogy egyszer még befejezi a tanulmányait.

A lottó egyre népszerűbb Kínában a szegények körében. Bár a kommunista párt 1949-ben eltörölte és kapitalista gyakorlatnak minősítette a játékot, 1987-ben a gazdasági reform hatására ismét bevezették azt.

A játék népszerűségével együtt egyre emelkedik a lottóval kapcsolatos bűncselekmények száma is, sőt, nemrég egy olyan központ is megnyílt a távol-keleti országban, amely a lottófüggőknek nyújt segítséget.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×