Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.21
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megtalálták a jövő év énekesnőjét - hallgassa meg!

Az új Amy Winehouse-nak tartott Adele Adkins kapta a brit zenekritikusok idei díját. Az elismerést olyan előadóknak ítélhetik oda, akik még nem jelentettek meg albumot.

A 19 éves Adele Adkins az interneten tette közzé néhány dalát, amelyek nagy sikert arattak. Lemeze januárban kerül a boltokba, és már most nagy várakozás övezi, sokan a jövő év nagy durranásának tartják.

"Az egész album arról szól, milyen 18-19 évesnek lenni, illetve a szerelem adja a fő témát" - mondta az énekesnő.

"Ez egy elég szomorú lemez, mert a dalok a megcsalásról szólnak, és arról, milyen, ha nem kapjuk meg, amire vágyunk" - tette hozzá Adele Adkins, aki dalszövegeit is maga írja.


Az Adele néven fellépő londoni lány hangja hasonlít a botrányhős Amy Winehouse-éra.

A 19 éves énekesnő olyan legendás jazzelőadókat hallgatott gyerekkorában, mint Ella Fitzgerald és Etta James - csakúgy, mint Amy Winehouse.

Adele Adkins abba az előadóművészeket képző iskolába járt, ahova több, már befutott énekes, Kate Nash, Katie Melua, valamint Amy Winehouse is.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×