Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.58
bux:
147442.36
2026. november 5. csütörtök Imre

Belső szívmasszázzsal próbálták meg visszahozni az életbe Dianát

Lassan vezetett a Dianát szállító mentő sofőrje a walesi hercegnőt ért baleset után, de nem azért, mert összeesküvésben vett részt, hanem mert a sérült állapota ezt követelte meg. Erről maga a sofőr számolt be a tragédia körülményeit vizsgáló esküdtszék előtt.

Nem vett részt semmiféle, Diana ellen szőtt összeesküvésben, azért vezetett lassan, mert a sérült állapota nem tett mást lehetővé - jelentette ki Michel Massebeuf, az 1997. augusztus 31-i autóbalesete után a walesi hercegnőt szállító mentő sofőrje.

A férfi elmondta: értesítették, hogy a Pitié Salpêtrière Kórház felkészült a sérült fogadására, addig azonban nem tudták elhagyni a baleset helyszínén, amíg az orvosok nem stabilizálták a hercegnő állapotát.

A tárgyalás ekkor a halottkém, Lord Scott Baker megjegyezte: egyesek a hercegnő elleni összeesküvés részének tekintik, hogy a sofőr nem hajtott azonnal a kórházba.

Szó sincs összeesküvésről

Michel Massebeuf-öt a mentőorvos, Jean-Marc Martino utasította arra, hogy lassan hajtson, tekintettel a hercegnő állapotára. A sofőr beszámolt arról is, hogy a mentő számára rendőri felvezetést biztosítottak, így nem kellett figyelembe vennie a közlekedési lámpák jelzéseit, és zavartalanul haladhatott óránként 40-50 kilométeres sebességgel.

Annak ellenére, hogy mindent megtettek, hogy Dianát nyugodt körülmények között szállítsák a kórházba, a mentőnek egy alkalommal - már közel a kórházhoz - meg kellett állnia, mert a hercegnő vérnyomása leesett, és az orvos attól tartott, hogy leáll a szíve.

Körülbelül öt percre álltunk meg, azért, hogy az orvos elvégezhessen egy beavatkozást, amihez arra volt szükség, hogy a páciens tökéletesen mozdulatlan legyen - mondta Michel Massebeuf.

Súlyos belső vérzése volt

A hercegnő szíve korábban egyszer már leállt, akkor, amikor kiemelték a Szajna alatt húzódó Alma alagút egyik pillérének ütközött, összeroncsolódott autóból, amely őt, barátját, Dodi al-Fayedet és testőrét, Trevor Rees-Jonest szállította.

Az ütközés hatására a hercegnő egyik ere súlyosan roncsolódott, ezért belső vérzés alakult ki nála. A vérömleny Diana tüdejét és szívét terhelte túl - mondta az őt ellátó orvos, aki hozzátette: a sérültnél szívmasszázst alkalmaztak, így sikerült újraéleszteni.

Daniel Eyraud hozzátette: amikor a mentő a kórházba ért, Diana már eszméletlen volt, az orvosok pedig felkészültek a legrosszabbra. A hercegnőt lélegeztetőgépre kötötték, majd megröntgenezték, a vizsgálat pedig kimutatta a mellkasában a vérömlenyt.

Nem tudták megmenteni

"Emlékszem, a hercegnő szíve az előtt állt meg, hogy a sebész befejezte volna a feltárást. Ettől kezdve belső szívmasszázst kellett alkalmaznunk, miközben operált" - magyarázta az orvos, majd hozzáfűzte: Diana egyik tüdőartériája sérült meg, megszűnt a szívvel való összeköttetése. A szívmasszázs, a vérátömlesztés és a beadott adrenalin ellenére sem sikerült újraéleszteni.

"Úgy hiszem, minden lehetőt megtettünk, hogy megmentsük a hercegnőt" - jelentette ki Daniel Eyraud.

A walesi hercegnőt hajnali egy órakor emelték ki az összeroncsolódott autóból, három órával később megállapították halála időpontját.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×