Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
323.32
bux:
147388.99
2026. november 5. csütörtök Imre

Úgy rugdosták a fejét, mintha focilabda lenne

Nagy-Britanniában egy tinédzserlány végignézte, amint egy huligán fiatalokból álló banda halálra veri édesapját, amiért a férfi szóvá tette, hogy pokollá teszik a családja életét.

A 13 éves Amy Newlove látta, amint tinédzserek a nyílt utcán, a saját házuk előtt megverik 47 éves apját, aki azért ment ki, mert meg akarta akadályozni, hogy a fiatalok szétverjék felesége autóját.

A huligánok azonban körbevették, és ütni kezdték, olyan erővel, ahogy csak bírták. Nem kímélték a fejét sem, amit úgy rugdostak, mintha focilabda lenne. Egyikük akkorát rúgott bele, hogy még az edzőcipője is lejött a lábáról, és a megvert Garry Newlove földön heverő teste alá csúszott.

A lány nővére, a 18 éves Zoe ugyan megpróbálta egyiküket megállítani, de nem járt sikerrel. A huligánok elmenekültek, magára hagyva a két lányt az eszméletlenül heverő apjukkal, és kétségbeesett anyjukkal.

A férfi később belehalt a sérülésekbe, a bíróság pedig egyértelműen a fiatalokat vádolja a gyilkossággal, akik azonban tagadják mindezt. Közülük a legfiatalabb 15, a legidősebb pedig 19 éves. A bírósági eljárás még zajlik az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. Csütörtökön azonban megfordult a kép: a dollár elkezdte ledolgozni veszteségei egy részét, a forint pedig a délelőtti kereskedésben fokozatosan csúszott vissza a reggeli szintekről. A nap fő eseménye a Bank of England kamatdöntése lesz, amelyen 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Délután 363,1 forintnál jár az euró, a dollárt pedig 323,8 forintért jegyzik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×