Infostart.hu
eur:
390.92
usd:
331.69
bux:
110694.63
2025. december 23. kedd Viktória

A rendőrök hibája miatt gyilkolhatott a pedofil rém

Teljes körű vizsgálatot tartanak Anglia Surrey grófságának rendőrségénél, miután egy pedofíliával vádolt férfi évekkel ezelőtt elhagyhatta az országot, tavaly Ausztráliában pedig meggyilkolt egy nyolcéves kislányt.

A gyanú szerint Dante Athurs 2001-ben megtámadott egy 12 éves kislányt Bookhamben, Surrey grófságban. A gyermeknek sikerült elmenekülnie; a férfit kihallgatták a rendőrök és a lakását is átkutatták, de a szembesítést többször is elhalasztották, és mire megtartották volna, a gyanúsított már Ausztráliában volt.

A brit hatóság nem értesítette az Interpolt a gyanúsításról, ennek ellenére 2003-ban az ausztrál rendőrségnek is esélye lett volna hűvösre tenni Dante Arthurst, amikor a gyanú szerint szintén egy kislányt támadott meg.

Az ügyészség ugyanakkor ejtette a vádat, mert úgy ítélte meg, hogy túlságosan agresszív volt a rendőrségi kihallgatás, így nem lehet használni az ekkor gyűjtött bizonyítékokat.

Dante Arthur szerencséje azonban véget ért, múlt héten beismerte, hogy tavaly júniusban egy perth-i bevásárlóközpont mosdójában megverte, szexuálisan bántalmazta, végül megfojtotta a nyolcéves Sofia Rodriguez-Urru-tia Shut. A kislány holttestére a bátyja talált rá.

A család - amelynek tagjait sokkolta, hogy kislányuk gyilkosát már évekkel ezelőtt ártalmatlanná lehetett volna tenni - teljes körű vizsgálatot követel. Jelzésértékű, hogy a Times értesülései szerint a Surrey rendőrségnél egy tiszt lemondott, egy másik pedig fegyelmi eljárással néz szembe a 2001-es, elfuserált vizsgálat miatt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×