Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
323.18
bux:
147471.52
2026. november 5. csütörtök Imre

Horror a lakásban, kígyó az ágyban

Csaknem egy méter hosszú kígyót talált ágyában egy brit házaspár. Röviddel azután, hogy megszabadultak az állattól, felbukkant egy másik. Már arra gyanakodtak, hogy kígyófészek van valahol a házukban.

Olyan volt, mintha egy horrorfilmből került volna elő - írta le az ágyában bujkáló kígyót Claire Fell.

A nő és párja, Olly Slight sarokba szorította az állatot, miután körbekergették bérelt házuk szobáiban. A kígyó végül egyéves fiuk, Jacob játékos dobozába csúszott be, itt sikerült megfogni.

A pár kihívta az állatvédőket, akik beazonosították az élőlényt: az ágyba egy védtelen észak-amerikai gabonasikló fészkelte be magát.

Clire és Olly már-már meg is feledkeztek borzalmas kalandjukról, amikor két hónappal később egy másik narancs-fekete kígyót láttak, amint házuk lépcsőjén próbál az emeletre jutni.

A pár már azt fontolgatta, hogy elköltözik: attól tartottak, hogy kígyófészek lehet a padlásukon. Kiderült azonban, hogy az állatok a szomszédból szöktek el. A mellettük lakó férfi beismerte, hogy három kedvencéből kettő észrevétlenül elcsúszkált.

A szökevényeket az állatvédők egy közeli menhelyre vitték.

"Nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy csak kettő volt. Végre nyugodtak lehetnek az éjszakáim" - mondta Claire Fell.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba kerülnek majd a Portfolio Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×