Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.86
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Újabb családtag borult ki a sztár viselkedése miatt

Már apósa is bírálja Amy Winehouse-t és férjét, Blake Fielder-Civilt, a házaspár önpusztító életvitele miatt. Giles Civil szerint, ha így folytatják, úgy végzik, mint a Sex Pistols énekese és annak barátnője.

Az énekesnő 25 éves férjének mostohaapja a tragikus sorsú Sid Vicioushoz és barátnőjéhez, Nancy Spungerhez hasonlította a párt. A Sex Pistols tagja mindössze 22 évet élt, és herointúladagolásban halt meg 1979-ben, négy hónappal a barátnője után.

Blake Fielder-Civil nevelőapja, aki iskolaigazgatóként dolgozik, úgy véli: ha a fiatalok nem vetnek véget ennek az életvitelnek, már nem sokáig fognak élni.

Be, ki, be, ki

Az énekesnőt augusztus 8-án vitték kórházba, miután három napon keresztül folyamatosan ecstasyt, kokaint és az általában lovak nyugtatására használt ketamint szedett, majd mindezt vodkával és whiskyvel öblítette le.

Később a két család hatalmas vitája után a házaspár beleegyezett abba, hogy részt vesznek az elvonókúrán. Első ottlétük azonban mindössze 48 órán át tartott, aztán leléptek, és ismét meglátogatták azt a klubbot, ahol Amy korábban durván kiütötte magát. Egy napra rá ismét bevonultak a rehabilitációs központba.

Az énekesnő azonban ígérete ellenére másodszor is távozott az elvonókúráról, miután többször is csúnyán összekapott férjével, akit valószínűleg akkor sem engednek vissza az intézetbe, ha Amy úgy döntene, valóban le akar szokni a drogokról.

A klinika munkatársai sajnálják, hogy Amy a távozás mellett döntött, azt azonban remélik, hogy férje nem tart vele, ha az énekesnő meggondolja magát, és esetleg visszatér.

"Ennek egy békés rejtekhelynek kellene lennie, ahol az emberek megpróbálnak megküzdeni a problémáikkal. Amy és Blake folyton vitatkoztak és elrontották a légkört" - mondta az intézmény egyik dolgozója.

"Míg Amyt minden bizonnyal tárt karokkal fogadnák, Blake-ket nyilván nem" - közölte a forrás, majd hozzátette: mindenki tart attól, hogy a pár Londonba visszatérve ismét drogozni kezd.

Édesanyja kétségbeesett

Korábban az angol énekesnő édesanyja fakadt ki, és azt állította: lányának megzápult az agya. Szerinte az is csoda, hogy a lánya még él, de ha így folytatja, már nem sokáig lesz az élők sorában.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×