Infostart.hu
eur:
362.09
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Sűrűsödik a homály a milliárdos kém rejtélyes halála körül

Újabb talánnyal találták szemben magukat azok a rendőrök, akik az izraeli kémnek tartott egyiptomi milliárdos rejtélyes halála ügyében nyomoznak. Kiderült, hogy Ashraf Marwan halála napján eltűnt a milliárdos életrajzának egyetlen meglévő példánya.

Ashraf Marwan elmékiratai olyan titkokat tartalmazhattak, amelyeknek a nyilvánosságra kerülését mindenképpen meg akarta valaki akadályozni. Legalábbis ez valószínűsíthető, miután kiderült: az életrajznak egyetlen példánya volt csak, az pedig eltűnt azon a napon, amikor a rejtélyes egyiptomi kiesett az ablakon, és halálra zúzta magát.

Az emlékiratokról a milliárdos fia beszélt, akinek - a család többi tagjával együtt - az a meggyőződése, hogy a férfit meggyilkolták. Feltételezése erősíti azt a gyanút, hogy nem Alekszandr Litvinyenko volt az egyetlen egykori kém, akit tavaly Nagy-Britanniában megöltek.

A 62 éves Marwan üzletember volt - és a néhai Nasszer egyiptomi elnök veje. A férfi június 27-én, délután egy órakor halt meg. Halála után ismét beszédtéma lett az 1973-as jom kippuri háború idején végzett tevékenysége; többen állítják ugyanis, hogy a férfi az izraelieknek kémkedett. Mások szerint kettős ügynök volt, aki hamis adatokkal "etette" az izraelieket az egyiptomi kormány tudtával.

A rendőrség egyelőre "megmagyarázhatatlannak" minősíti a férfi halálát; lehetett gyilkosság, öngyilkosság vagy baleset. A brit napilap értesülései szerint azonban valaki felhívta a nyomozók figyelmét az emlékiratra, amely fontos lehet az ügy tisztázásában.

Az emlékirat állítólag három - egyenként kétszáz oldalas - kötetből áll; ezek eltűntek, akárcsak azok a szalagok, amelyekre a férfi lediktálta mondanivalóját. Források szerint Marwannak a halála napján kellett volna az Egyesült Államokba utazni, hogy befejezze a könyvet.

Emlékiratai a tervek szerint októberben jelentek volna meg - a jom kippuri háború évfordulóján. Belső szemmel írt volna az 1969 és 1978 közötti közel-keleti eseményekről, felhasználva azokat a dokumentumokat is, amelyeknek a titkosságát az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában hivatalosan is feloldották.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×