Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

SMS-ei buktatták le a diákjával közösülő tanárt

Külön élő felesége miatt derült ki, hogy egy walesi matematikatanár 16 éves diákjával létesített szexuális kapcsolatot. A hitves kezébe került ugyanis egy telefonszámla, amely szerint 200-nál is több üzenetet küldött férje a lánynak.

A 43 éves Julian Cawston januárban kezdte korrepetálni a diákját, akivel lassan összemelegedett, a férfi autójában és házában randevúztak, júniusban pedig már szeretkeztek.

A dologra a kopaszodó férfitől alig egyévi házasság után elköltöző felesége jött rá, amikor kezébe került egy telefonszámla, amelyen több mint 200, ugyanarra a számra küldött szöveges üzenet szerepelt.

Julian Cawston egy másik családtagja vette fel a kapcsolatot az iskolával, amely riadóztatta a rendőrséget.

A férfi elismerte, hogy két tanítványával is szexuális kapcsolatba akart kerülni, és négyszer is visszaélt a munkájának köszönhető bizalmi helyzettel.

Valószínűtlen, hogy Julian Cawston valaha is visszatérhet a tanári pályára, emellett akár ötéves börtönbüntetést is kaphat, valamint felkerül a fiatalkorúakra veszélyes szexuális bűnözők országos listájára.

A férfi ügyvédje közölte: a tanár nem előre megfontoltan környékezte meg a 16 éves lányt, a kapcsolat hosszú idő alatt alakult ki, és mindkét fél akarta.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×