Az információ szabadságáról szóló törvény értelmében nyilvánosságra hozta az UFO-észlelésekről szóló beszámolókat a brit védelmi minisztérium.
A 2006-ban bejelentést tettek közül volt olyan, aki állítja: egy űrlény bebámult hastingsi háza konyhájának ablakán, másvalaki Észak-Londonból arról számolt be, hogy hatalmas csattanást hallott, mielőtt két óriási tűzgömböt látott volna elhúzni a horizonton.
Sunderlandben valaki egy lassan forgó, ezüstszínű piramist figyelt meg, Staffordshire-ben pedig két nap alatt ötször láttak egy "anyahajót, amely fölött két kisebb gömb repült".
Némelyiket komolyan veszik
A minisztérium évtizedek óta gyűjti az észlelésekről szóló beszámolókat, amelyek közül többet nemzetbiztonsági okokból ki is vizsgáltak.
Tavaly éppen a védelmi minisztérium egyik vezető beosztású munkatársa, Nick Pope figyelmeztetett arra, hogy az idegenek bármikor megtámadhatják Nagy-Britanniát.
A Brit UFO-kutató Szövetség vezetője úgy véli: a nyilvánosságra hozott észlelések 98 százalékát meg lehet magyarázni, a maradék két százalékban azonban elképesztő dolgoktól számoltak be az emberek.
A brit polgári légiközlekedési hatóságnál is hasonló véleményen vannak: "Néha az UFO-k meteorológiai léggömbök, vadászrepülők vagy optikai csalódások. De néha egyszerűen nem tudjuk, micsodák" - mondta a szervezet szóvivője.
Nem igaz?
Sir Patrick Moore, Az égbolt éjszaka című tévéműsor vezetője és Nagy-Britannia egyik csillagász-szaktekintélye azonban egész mást gondol.
"Nincs értelmes élet a naprendszerünkben - kivétel a Föld lehet, de ebben sem vagyok teljesen biztos. Annak az esélye tehát, hogy valaki idegenek által készített légi járművet lát, rendkívül kicsi" - közölte.
Kritikus az árvízhelyzet Gönyűn, ahol 820 centi közelében tetőzhet a Duna