Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.26
bux:
148957.78
2026. november 4. szerda Károly

A nők ízlése soha nem változik? - képekkel

Vannak nők, akiknek az ízlése soha nem változik! Eddig csak Boris Beckerről tudtuk, hogy kizárólag olyan nőkkel jár, akik hasonlítanak a feleségére - most az asszony is bebizonyította, hogy a vörös az állandó kedvence.

Barbara Feltus új barátja feltűnően hasonlít az egykori tenisz fenoménra: Lapo Elkann, az Agnelli és a Fiat vagyon örököse ugyanolyan vörös bőrű, mint Boris Becker, és még az arcberendezésük is szinte azonos. Ráadásul a férfi is imádja a sildes sapkát - akárcsak Wimbledon egykori bajnoka.

A párt New York-ban fényképezték le, ahol először vásárolgattak egy kicsit, majd elköltöttek együtt egy romantikus vacsorát. Korábban egy berlini divatbemutatón jelentek meg együtt.

Becker nyolc évig tartó házassága akkor bomlott fel Barbarával, amikor kiderült egy futó "románca" az egyik londoni étterem pincérnőjével. Ami a múltat illeti, Elkann számára sem ismeretlen a botrány; két éve egész Olaszország arról beszélt, hogy az örököst két transz-szexuális brazil prostituált lakásában találták meg. Kis híján belehalt a kábítószer-túladagolásba.

Kiderült, hogy rendszeresen fogyaszt potenciálisan halálos drog-koktélt, amelybe kokaint, heroint és alkoholt kever.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×