Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
322.57
bux:
148136.97
2026. november 4. szerda Károly

Saját focicsapatot akar David Beckham

Egy-két gyereket még mindenképpen szeretnének - vallotta be David Beckham egy televíziós interjúban. A brit focista és felesége, Victoria soha nem rejtette véka alá, hogy szeretnének kislányt is három fiúk mellé.

Beckhamék semmiképpen nem akarnak megállni a három gyereknél. Brooklyn 8, Romeo 4, Cruz pedig kétéves.

"Mindig szerettem volna egy kislányt, de három gyönyörű fiúval áldott meg a sors. De ha születne még egy vagy két gyerekünk, az lenne az igazi áldás" - nyilatkozta David Beckham az ITV1 csatornának. A focistáról szóló dokumentumfilmet kedden vetítik majd le.

Beckham bevallotta, hogy néha nehéz ennyi gyerekkel, de semmi sem olyan nagyszerű érzés számára, mint hazamenni a fiaihoz, és velük tölteni a szabadidejét.

"Nincs a világon ennél jobb. Tudja ezt minden szülő" - tette hozzá Beckham, aki az interjúban azt is bevallotta, hogy igazi bőgőmasina. A kérdésre, hogy érzelmes embernek tartja-e magát, határozott igennek felelt. "Ha nem igazán szomorú filmet nézünk, akkor is sírva fakadok. Victoria mindig csodálkozik ilyenkor" - vallotta be.

Beckham elismerte azt is, hogy talán nem lesz sikeres a amerikai pályafutása, nem sikerül majd eléggé népszerűvé tennie a focit. "Biztos vagyok benne, hogy bármilyen sikeres legyen is számomra a következő öt év, lesznek majd olyanok, akik azt mondják, hogy nem sikerült magasabb szintre emelnem a focit Amerikában. De megpróbálni mindenképpen élvezetes lesz. Ha sikerül - jó; ha nem, akkor is mindenki tudni fogja, hogy én megtettem minden tőlem telhetőt."

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×