Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Rágalomhadjárat folyik az eltűnt kislány szülei ellen

Rágalomhadjárat indult az eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei ellen Portugáliában: sokan úgy vélik, a házaspárnak nem lett volna szabad magára hagynia a gyereket és testvéreit, két ikercsecsemőt.

A házaspár felelősségét firtató pletykák még mindig nem ültek el: több internetes csevegőszobában is ez a téma, de a brit Sunday Express szerint a portugál sajtó is felelős.

A lap szerint a gyerekek szüleit - akik Madeleine eltűnésekor egy, az apartmanjukhoz közeli étteremben vacsoráztak, de félóránként ellenőrizték csemetéiket - felháborította, hogy sok portugál őket vádolja, és jogi tanácsadóhoz fordultak az ügyben.

A pár szóvivője elmondta: McCannék így, utólag nyilván meggondolnák, hogy magukra hagyják-e a kicsiket, de lehetetlen megmondani, képesek lettek volna-e megakadályozni a kislány elrablását, ha az apartmanban tartózkodnak.

Erőfeszítések

A gyerek apja, Gerry McCann hamarosan az Egyesült Államokba utazik, ahol találkozik majd az ottani nemzetközi gyermekvédelmi ügynökség képviselőivel.

"Szorosan együtt akarunk működni a rendőrséggel és a gyermekjóléti szolgálatokkal, hogy Madeleine és más gyerekek eltűnésének ügyét napirenden tartsuk" - közölte az apa.

A kislányról még nem mondtak le, folyamatosak azok az akciók, amelyek felhívják a figyelmet eltűnésére.

Legutóbb a Harry Potter-regényfolyam befejező része bemutatójának helyszínein függesztették ki Madeleine arcképét több mint 200 ország könyvesboltjaiban.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×