Félszázan küzdöttek a hájas kamionsofőr életéért
Kellemes vízi túrára indult, végül csaknem odaveszett egy amerikai férfi, akit kövérsége miatt 12 órán át próbáltak meg kivonszolni a folyóból.
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz
November 4., az ügynökakták napja

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.
Ezekben a budapesti kerületekben épül a legtöbb új lakás: máshol szinte teljesen leálltak az átadások
Jelentősen nőtt a lakásépítések száma Magyarországon: 2026 első három negyedévében 9803 új lakást adtak át, 31 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Democrats take control of US Congress as voters reject Trump's Republicans
President Trump acknowledges the Iran war, and higher fuel prices, were factors in the Republicans' defeat - and says Democrats "did a good job" in the midterm elections.




