Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Szenzáció: elfogták Fenyő János gyilkosát?

Az InfoRádió értesülése szerint Szerbiában elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint 1998-ban Budapesten meggyilkolta a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Fenyő Jánost.

Szerbiában elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint 1998-ban Budapesten meggyilkolta a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Fenyő Jánost.

Az InfoRádió értesülései szerint magyar nyomozók csütörtökön Horgoson találkoznak szerb kollégáikkal; a két rendrőség birtokában lévő DNS-minták összehasonlítása perdöntő lehet.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a gyanúsított egy 32 éves koszovói albán, monogramja S. G., és egy szerbiai börtönben tölti büntetését. A rendőrség még keres egy férfit, aki a gyilkosság előkészítésében vett részt.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a Margit utcában lőtte le egy eddig ismeretlen elkövető. A médiatulajdonos autójával megállt a közlekedési lámpánál, amikor egy, a sorban mögötte álló gépkocsiból kiszállt a tettes, és egy automata fegyverrel, közvetlen közelről rálőtt az egykori fotósra, médiavállalkozóra.

A férfi a fegyvert egy gépkocsi alá dobta, majd gyalog menekült el a helyszínről. Sapkáját és kabátját az elkövetés helyszínétől 50-60 méterre, a Margit körúton egy kapualjban hagyta; a nyomozók a ruházatban talált hajszálakból nyertek azonosításra alkalmas DNS-mintát.

A nyomozás során a rendőrség több lehetséges elkövetőt azonosított, ám valamennyien tisztázták magukat, így négy év után megszűntették az eljárást.

A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban három évvel ezelőtt újraindította a vizsgálatot, a médiában azóta már számos információ, sőt gyanúsítottak nevei is megjelentek. Tavaly januárban az InfoRádió úgy értesült, hogy több gyanúsítottja is lesz a Fenyő-ügynek. Bár a rendőrség nem nyilatkozott, a HVG nyilvánosságra hozta annak a dokumentumfilmnek a részleteit, amelyben Fenyő János azóta már elhunyt bizalmasa beszél a médiavállalkozó ellen elkövetett merénylet előzményeiről.

Perczel Tamás pszichológus 2004-ben adott interjút a Kapu Filmstúdió vezetőjének. A több mint 20 órányi anyagot az Országos Rendőr-főkapitányság lefoglalta, és bizonyítékként kezeli.

A filmben Perczel Tamás azt mondta, hogy a médiacézár "nyilvános magánháborúkat" folytatott, amelyeket képtelen volt befejezni. Az interjút készítő Brády Zoltán akkor nyilatkozott az InfoRádiónak, de csupán azt erősítette meg, hogy a nyomozók lefoglalták a film vágatlan részeit. Hozzátette: titoktartási nyilatkozatot írt alá, így nem beszélhet azokról a részekről, melyek nem kerültek a nyilvánosság elé.Tavaly decemberben nyugdíjba vonult a rendőrség egyik legsikeresebb gyilkossági nyomozója, a "magyar Derrickként" emlegetett Kovács Lajos, aki az InfoRádióban elmondta: nyugdíjba vonulása után is dolgozik a rendőrségnek, amíg a félbemaradt ügyeket le nem zárja.
Ilyen például Fenyő János meggyilkolásának ügye is, amely a nyomozó korábbi nyilatkozatai szerint már 2006 végén közel állt ahhoz, hogy a rendőrség lezárja vagy eldöntse: érdemes-e az ügyben valakit meggyanúsítani.

Kovács Lajos akkor úgy fogalmazott: "Meggyőződésem, hogy viszonylag pontos vonalakkal be tudjuk határolni, mi történhetett Fenyő Jánossal, és miért" - mondta Kovács Lajos, hozzátéve: néhány hónap alatt eldől, összeszedhetőek-e a bizonyítékok.

Ki volt Fenyő János?

Az 1954-ben született vállalkozó pályáját fotóriporterként kezdte. 197 és 1989 között az Egyesült Államokban élt. 1989-ben alapította meg a Vico Rt-t, amely néhány év alatt az ország egyik legnagyobb médiabirodalmává vált, a többi mellett a Népszavát, a Nők Lapját és a Családi Lapokat olvasztotta magába. Eközben tulajdonosa a fővárosi társasági élet ismert szereplőjévé vált.

Fenyő János nevéhez több botrány is kapcsolódott: felvetődött, hogy videokölcsönző hálózata a forgalmazott filmek egy részének szerzői jogát nem vásárolta meg. Máig tisztázatlan az is, ki adott engedélyt arra, hogy a vállalkozó Budapest egyik természetvédelmi területén építse fel hatalmas házát.

Fenyő János halálhírével egy időben az a hír is felröppent, hogy a vállalkozó jelentős tartozást halmozott fel, vagyonát pedig külföldre menekítette. Ezt azonban a médiabirodalom tulajdonoságnak családja cáfolta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Cikkünk frissül! „A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta korábban Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×