Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Meddig lehet halogatni egy esküvőt? 50 évig!

Csaknem fél évszázados együttéléssel, 9 gyermekkel, 22 unokával és 25 dédunokával a hátuk mögött, Nagy-Britanniában egy pár úgy döntött: itt az ideje, hogy összeházasodjanak.

A 73 éves Hilda Clark és a 83 éves Ted Towle elérkezettnek látta az időt arra, hogy hivatalosság tegyék kapcsolatukat. És hogy ezt eddig miért nem tették meg? Azért, mert Hilda eddig mindig nemet mondott a lánykérésre.

A pár 1958-ban találkozott. Hilda akkor már túl volt egy váláson, és egyedül nevelte két gyermekét. A nő úgy gondolta, számára épp elég volt egy válást átélni, ezért nem akart "gyorsan" beleugrani egy újabb házasságba.

Negyvenkilenc évnyi együttélés után azonban kezébe vette az irányítást, és maga kérte meg a párját, hogy legyen a férje. Ted pedig azonnal igent mondott.

A férfinak sem ez az első házassága. Az első felesége agyvérzésben halt meg, miután megszülte negyedik gyermeküket. Emlékei szerint két évnyi együttlét után kérte meg Hilda kezét, az asszony azonban igen megijedt ettől. Mégis együtt maradtak, és három közös gyermekük született.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Magyar Péter miniszterelnök minapi bejelentése értelmében elképzelhető, hogy az Integritás Hatóság múlt heti lépése után a kormány is megteszi a maga feljelentését a Gondosóra program kapcsán, amely ügyben a NAV már nyomozást indított költségvetési csalás gyanúja miatt. A mintegy 110 milliárd forintos keretösszegű programot az előző kormány tervei szerint uniós forrásból finanszírozták volna, azonban ahogy az a túlárazást emlegető miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült: a Magyar-kormány kivette a programot a Brüsszelnek benyújtott uniós helyreállítási tervből, és egy másik projektet tett a helyére, hogy elkerülje a forrásvesztést. A kormányfő tájékoztatása szerint ugyanis az Európai Bizottság és átvilágító szervek olyan szabálytalanságokat jeleztek a program kapcsán, ami miatt az ország biztosan elesett volna az arra allokált uniós forrásoktól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×