Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Megrázó vallomás: "te egy végtelenül ördögi személy vagy"

Huszonöt éves börtönbüntetésre ítélték Shaftesbury grófjának özvegyét, mivel ő szervezte meg férje megölését 2004 novemberében, azzal a céllal, hogy rátehesse kezét a jelentős örökségre.

A korábban luxusprostituáltként dolgozó Jamila M'Barek, Shaftesbury tizedik grófjának harmadik felesége attól tartott, hogy férje elhagyja egy másik nőért, ezáltal pedig elveszíti kétmillió eurós (közel 500 millió forintot) örökségét.

A közismerten nőfaló gróf már közölte a tunéziai származású feleségével, hogy el akar válni, mivel beleszeretett egy hoszteszbe.

2004 novemberében Jamila M'Barek a cannes-i lakásába hívta a grófot, ahol azonban testvére, Mohammed várt rá, és megfojtotta a férfit. A 45 éves nő pénzt adott testvérének, hogy ölje meg férjét.

A holttestet egy elhagyatott területen rejtették el, ahol csak öt hónappal később találtak rá.

Jamila M'Barek és öccse is huszonöt éves börtönbüntetést kapott a nizzai bíróságról a gyilkosságért.

"Jamila, nem hiszem, hogy bármikor is szeretted volna az apámat. Te egy manipuláló, intrikus nő vagy, egy végtelenül ördögi személy" - mondta a tárgyaláson a vádlottnak a megölt gróf fia, Nicholas Ashley-Cooper.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×