Lecsapott az ítéletidő a fővárosra
Budapest keleti felén volt a leghevesebb a zivatar. Országszerte sok fa dőlt ki. Ferihegyen egy kisgép kényszerleszállást hajtott végre.
Új elnököt választott az Alkotmánybíróság
Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig szeptemberben még 99 százalékos érdekeltséggel tüntették fel. A BDPST Group korábban azt közölte, hogy az alap befektetői köre nem változott, és az továbbra is a csoport érdekeltségébe tartozik. Az alapba a Magyar Fejlesztési Bank korábban 50 milliárd forintot fektetett, majd 2026 márciusában közel 59,9 milliárd forinttal szállt ki.
Itt a nagy fürdőakció: félárú belépőkkel és különleges éjszakai programokkal csábítják most a magyarokat
Nem kell még lemondani a kikapcsolódásról, ha beköszönt a hidegebb idő: Somogy több fürdőjében is különleges ajánlatokkal és programokkal készülnek novemberben.
Shop freezers in seven European countries hit by suspected cyber-attack
The temperature of freezers in several shops across Europe reportedly rose to as high as 50C.





