Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
319.94
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Eltűnt James Brown holtteste

Kúriájából titkos helyre szállították James Brown holttestét, miután a bíróságon felolvasták az énekes végrendeletét. Ahogyan arra negyedik és egyben utolsó felesége számított, a soul keresztapja kihagyta végrendeletéből.

Nem nyugodhat békében James Brown: idősebb gyerekei és utolsó felesége között továbbra is tart a viszálykodás a zenészlegenda vagyona és holtteste fölött.

Idősebb gyerekei most titkos helyre szállították a zenész holttestét, röviddel azután, hogy a hagyatéki bíróságon felolvasták végrendeletét, amelyben egy szót sem ejtett utolsó feleségéről, Tommie Rae Hynie-ról és közös gyerekükről.

A soul műfaj 73 éves korában elhunyt megteremtője egy évvel kisfia születése előtt fogalmazta meg végakaratát, amelyben csak hat felnőtt utódjáról tett említést, és rájuk bízta temetésének megszervezését is.

Hullámzó volt a kapcsolatuk

James Brown régi ügyvédje szerint nem csoda, hogy az énekes nem hagyott semmit Tommi Rae Hynie-ra.

Szerinte Brown azért nem módosított a végrendeleten, mert igen hullámzó volt kapcsolata a feleségével, és az is bántotta, hogy a nő nem mondta el: 2001-es házasságuk előtt már volt férjnél.

Éppen ezért vitatják James Brown gyerekei évek óta, hogy apjuk Tommi Rae Hynie-val kötött házassága törvényességét. Amikor az énekes elvette a nőt, az már házas volt, igaz, ezt a házasságot a bíróság érvénytelenítette. Az azonban kérdéses, hogy ezzel Hynie és Brown frigye érvényessé vált-e.

Az "özvegy" nem adja fel


A nő ügyvédje bejelentette, bíróságon tervezi megtámadni James Brown végrendeletét, hiszen a helyi törvények szerint a feleség nem maradhat ki az örökösök köréből.

Ha tehát Tommi Rae Hynie bizonyíthatóan az énekes felesége volt annak halálakor, akkor a végrendeletben foglaltaktól függetlenül megilleti férje vagyonának harmada.

A szakértők szerint a vita még évekig eltarthat, a helyzetet pedig nehezíti, hogy nemrégiben jelentkezett egy újabb nő, aki azt állítja, neki is James Brown volt az apja.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna – megkezdődött a Nemzetek Ligája-sorozat a futballválogatott számára

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna – megkezdődött a Nemzetek Ligája-sorozat a futballválogatott számára

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×