Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.44
bux:
145612.68
2026. november 2. hétfő Achilles

Brutális kegyetlenség: le akarta vágatni a 7 éves kisfiú kezét

Bűnösnek találtak egy fiatal Hong Kong-i nőt, mert le akarta vágatni hétéves mostohafiának jobb kezét. A nő korábbi barátját bérelte fel a bűncselekmény elkövetésére.

A döntést kihirdető bíró szerint a nő gyűlölte a fiút, aminek hátterében az irigység állt. A nő azt akarta elérni, hogy a fiú apja kettejük újszülöttjére fordítsa figyelmét.

A kisfiút az utcán támadta meg két álarcos, miközben hazafelé tartott nagymamájával.

Az egyik férfi lefogta az idős nőt, a másik pedig többször is belevágott a kisfiú csuklójába. A gyerek kezét nem sikerült levágnia, csontjait azonban eltörte, ínakat és idegeket szakított el.

Az ügyben ítéletet egyelőre nem hirdettek, ezzel megvárják az orvos szakértői jelentést a nő elmeállapotáról. Öt másik embert 2 és 18 év közötti börtönbüntetésre ítéltek.

A kisfiú azóta felépült a támadásból, de kezét csak korlátozottan tudja használni.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már a várandósság alatt, az anya oltásán keresztül jutnának védelemhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×