Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.32
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Borzalmas tragédia: az emésztőben hagyta meghalni csecsemőjét

Az udvari árnyékszéken szülte meg, és az emésztőben hagyta meghalni csecsemőjét egy nádasdladányi asszony; emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették - közölte a rendőrség.

A nő november 13-án reggel hozta a világra 3,7- 3,8 kilogramm súlyú kislányát, majd az emésztőbe dobott csecsemőt magára hagyta - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A halott újszülöttet csütörtök délután a tűzoltók emelték ki. Az elsődleges megállapítás szerint a gyermek élve született. Halálának pontos okát orvos-szakértő állapítja majd meg.

Az asszony azzal indokolta tettét, hogy nehéz körülmények között neveli négy gyermekét. A szüleivel élnek együtt és "félt előállni egy újabb gyermekkel".

Az eset úgy derült ki, hogy a település védőnőjének egy csütörtök délutáni találkozás során feltűnt az asszony alakjának megváltozása.

A kérdésre, hogy mi van a babával, a nő azt válaszolta, hogy csecsemőjét a kórház bejáratánál elhelyezett baba-mentő inkubátorban hagyta. A védőnő értesítése alapján a körzeti orvos ellenőrizte az állítást, majd bejelentést tett a rendőrségen.

Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×