Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Elmaradt az előadás, mert egyetlen színész sem jelent meg

Az mindenhol előfordul, hogy egy-egy színész megbetegedése miatt akár az utolsó pillanatban le kell mondani egy előadást. Egy nagy-britanniai színházban azonban azért kellett hazaküldeni a nézőket, mert a társulat egyetlen színésze sem jelent meg az előadáson. A prestoni Guildhall Theatre vezetése értetlenül állt az eset előtt.

A színház vezetése hiába próbálta elérni a vendégszereplő társulat vezetőjét, nem sikerült neki. Alan Baker igazgató szerint ez volt 34 éves pályafutásának legfurcsább esete.

A rejtélyre azonban végül fény derült: a The Times brit napilap kiderítette, hogy a Twisted Elbow társulat komoly viták között felbomlott az Edinburgh Fringe fesztivál után, amikor a színészek felfedezték, hogy nincsenek megfelelő források Macbeth-előadásuk nemzeti turnéjára.

A színészek azt még vállalták, hogy végigcsinálják a fesztivál előadásait, ám a társulat három tagja kemény ivászatba kezdett, és így a vezető kirúgta őket. A turné következő előadásaiig azonban már kevés volt az idő, nem tudta pótolni a kiesett színészeket, így lemondták az előadásokat.

"A turné minden állomását tájékoztattuk, illetve tájékoztatnunk kellett volna. Úgy látszik, a Guildhall véletlenül kimaradt" - mondta Nathan Wilson, a csoport menedzsere, aki kórházban volt az eset idején, és volt üzleti partnerére bízta a szervezést.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×