Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Repülés közben kizárta magát a pilótafülkéből

Egy Air Canada járat személyzete kénytelen volt leszedni a pilótafülke ajtaját, mert a pilóta véletlenül kizárta magát, amikor elment vécére. A légitársaság szerint az utasok nem voltak veszélyben, mert a másodpilóta, aki a helyén maradt, le tudta volna tenni a gépet.

Már csak harminc perc volt a leszállásig, amikor az Ottawából Winnipegbe tartó járat pilótája elment vécére, a repülőgép másik végébe.

Amikor visszatért a pilótafülkéhez, az ajtó nem akart kinyílni. Az utasok arra lettek figyelmesek, hogy elkezd dörömbölni az ajtón, és telefonon beszél a másodpilótával.

Végül a légiutas-kísérők segítségével leemelték az ajtót a zsanérjairól, és így ismét helyére ülhetett az 50 személyes gép pilótája.

A légitársaság szóvivője a bizarr eset kapcsán úgy nyilatkozott: rendkívül ritka, hogy egy ajtó így meghibásodjon. Kivizsgálták az ügyet, és azt találták, hogy a személyzet a szabályoknak megfelelően viselkedett. Az utasok egy pillanatra sem voltak veszélyben - hangsúlyozta a szóvivő.

Peter St. John kanadai biztonsági szakértő szerint azonban az eset egy komoly biztonsági problémára hívja fel a figyelmet. A jelenlegi terrorfenyegetettség mellett ugyanis a pilótának igazán nem kellene a gép másik végébe járnia vécére.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×