Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A megromlott szexuális életért nem jár kártérítés

Egy kínai nő beperelte férje munkaadóját, mert egy munkahelyi baleset miatt a férfinak merevedési zavarai vannak. Az asszony kártérítést követelt megromlott szexuális élete miatt, és a szükségessé vált segédeszközök finanszírozására.

A férj egy bevásárlóközpontban dolgozott, amikor egy vascső leesett egy szellőzőről, fejbe vágta, és pont olyan szerencsétlenül esett, hogy nemi szervét beütötte egy zeneeszköz sarkába. A férfi munkahelye akkor fizetett is 130 ezer jüan, azaz több mint 3,5 millió forint kártérítést.

Felesége azonban három szexéhes év után úgy döntött: ő is perel, méghozzá 220 ezer jüanra, vagyis közel 6 millió forintra. Az összeg egy részét annak ellentételezéseként kérte az asszony, hogy a baleset fiatalon megfosztotta a szexuális élvezetektől, másik részét pedig segédeszközökre, például vibrátorra.

A bíróság azonban úgy döntött: az egyén szexuális élete nem tartozik a jogrendszer által védett területek közé.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×