Michael Baigent és Richard Leigh még 1982-ben jelentette meg Henry Lincolnnal közösen A szent vér és a szent kehely című könyvét, amely arról az elméletükről szól, miszerint Jézus és Mária Magdolna összeházasodtak, gyermekük született és a család vérvonala egészen napjainkig tovább él, miközben a római katolikus egyház megpróbálja eltitkolni a tényt.

A Da Vinci-kód is, amelyből világszerte mintegy 30 milliót adtak el, és amely 45 millió fontot, azaz körülbelül 16 milliárd 700 millió forintot hozott szerzőjének, erre az elméletre épül. A felperesek szerint ráadásul a bestseller negatív főhősének, Leigh Teabing-nek a neve is nem más, mint a vezetékneveikből alkotott anagramma, azaz a Baigent és a Leigh nevek betűiből összerakott név.

A könyvet kiadó Random House - aki mellesleg A szent vér és a szent kehely kiadója is - azzal védekezett, hogy ez csak egyike volt annak a számos forrásnak, amelyet Dan Brown és művészettörténész felesége a könyvhöz végzett kutatás során átnézett. A kiadó szerint a felperesek gyakorlatilag a történelemre próbálnak szerzői jogot szerezni.

A szent vér és a szent kehely szerzői azonban azt mondják: Dan Brown nem egyszerűen az ő könyvükben szereplő történelmi tényeket, hanem a következtetéseket is kölcsönvette.

Dan Brown ugyanakkor a bíróság előtt azt vallotta: mire kezükbe került a felperesek könyve, addigra már megvolt a Da Vinci-kód szinopszisa, a központi motívumok, és kész volt a regény eleje is.

Ha A szent vér és a szent kehely szerzői megnyerik a pert, akkor részesedés jár nekik a Da Vinci-kód eddigi és jövőbeni bevételeiből. Az ügynek azonban hosszabb távú hatása is lehet, hiszen számos olyan szerzőt bátoríthat fel, aki úgy véli: valamelyik híres kollégája tőle lopott ötletet.