Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

George Bush, a zuhanó tárgy

Zuhanó tárgy - így írja le a brit rendőrség jelentése az amerikai elnököt, amikor George Bush megpróbált pedálozás közben integetni, és elvesztette irányítását biciklije felett. Ezzel meg is oldódott az a rejtély, hogy pontosan hogyan is ütközött össze az amerikai elnök egy rendőrtiszttel a tavalyi G8-as csúcson Gleneagles-ben.

A tavaly júliusi nagy-britanniai csúcstalálkozó helyszínét nagy erőkkel védték a globalizáció-ellenes tüntetőkkel szemben. George Bush a találkozó első napján éppen biciklizett, amikor egy csoport rendőrt meglátva integetésre emelte bal kezét és azt kiáltotta a rendőröknek: köszönjük, hogy itt vannak.

A meggondolatlan cselekedet - amint az a Scotland on Sunday című lap által megszerzett rendőrségi jelentésből kiderül - súlyos következményekkel járt. Az elnök ugyanis elvesztette egyensúlyát, és elesett biciklijével. Esés közben elütött egy rendőrt, majd 5 métert csúszott a földön.

George Bush több horzsolást, a szerencsétlenül járt rendőr, akitől az elnök telefonon kért bocsánatot, bokasérülést szenvedett, és 14 hétig nem dolgozhatott. Sérülésének oka a hivatalos jelentés szerint "mozgó/zuhanó tárgy által okozott ütés" volt.

Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×