Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Good bye mérföld, hello kilométer?

Nagy-Britanniának a közlekedési tábláknál is át kell állnia a metrikus rendszerre, vagyis a mérföldet jelző tábláknak menniük kell, és jöhetnek a kilométerek. A táblákat ráadásul még a 2012-es londoni olimpia előtt le kell cserélni, nehogy visszamaradott ország látszatát keltse az Egyesült Királyság - véli egy új jelentés. A kormányzat azonban nem akar költeni a táblacserére.

A UK Metric Association, vagyis a Brit Metrikus Egyesület arra kéri a kormányt, hogy szabjon határidőt a félmilliónyi, sebességhatárt és távolságot jelző közlekedési tábla lecserélésére.

A szervezet szerint nem csak a külföldiek közlekedését könnyítené meg a lépés, ami az olimpia idején igencsak fontos szempont lesz, de a britekre is jótékony hatással volna, hiszen erősítené a metrikus rendszerben való gondolkodást.

Nagy-Britannia még 1965-ben kezdte meg az áttérést a metrikus rendszerre. A közlekedési táblák cseréjét eredetileg 1973-ra  irányozták elő.

A mérföldeket jelző táblák azonban még ma is a helyükön vannak. A kormányzat szerint részben azért, mert túlságosan sokba, mintegy 750 millió fontba kerülne a csere, másrészt azért, mert úgy vélik: az idősebb vezetők nehezen állnának át, és ez balesetekhez vezetne.

A metrikus rendszer használatát ösztönző társaság szerint azonban Írország példája mindkét érvet cáfolja. A "szomszédos" ország egy évvel ezelőtt váltott.

Az ottani költségek alapján a szervezet úgy becsüli, hogy 80 millió fontból kijönne Nagy-Britanniában a táblacsere. Írországi adatok szerint egyetlen súlyosabb balesetet sem okozott a váltás.

A kérés azonban úgy tűnik, egyelőre süket fülekre talál. Az illetékes hivatal ugyanis még csak nem is tervezi a táblacserét.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×