Infostart.hu
eur:
354.15
usd:
309.48
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Sulyok Tamás/Facebook

Az alkotmányos konfliktusról tárgyalt Sulyok Tamás a Velencei Bizottsággal

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten – tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.

Az államfő hivatala emlékeztetett arra: a köztársasági elnök május 29-én fordult az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületéhez.

Sulyok Tamás a bizottság szakértői közreműködését kérte „a választások után kialakult, a magyar közjogi intézmények közötti alkotmányos konfliktusnak az európai alkotmányos értékek figyelembevétele melletti megoldásához”. Hozzátették: a Velencei Bizottság jelezte, hogy kész sürgősséggel tárgyalni a beadványt, valamint Budapesten személyes egyeztetés útján is tájékozódni az ügyben.

„A köztársasági elnök méltányolja a Velencei Bizottság elkötelezettségét a vitás helyzet rendezésének támogatásában, egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a testület és a magyar kormány közötti egyeztetés is eredményesen járul hozzá a magyar alkotmányos rend európai normáknak is megfelelő szintű megőrzéséhez” – fogalmazott a közleményben a Sándor-palota.

A csütörtöki tárgyaláson részt vett Marta Cartabia, a Velencei Bizottság elnöke, Simona Granata-Menghini, a Velencei Bizottság igazgatója és titkára, valamint Christoph Grabenwarter, a Velencei Bizottság Ausztria által delegált tagja.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×