Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
314.97
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Kevesebben kihívást keresnek, többen pedig a képességeiket nem tudják megfelelően felmérni, amikor áthajtanak a sorompón a tilos jelzés ellenére a vasúti átjáróban, mondja a közlekedéspszichológus.
Nyitókép: Getty Images/fhm

Olyan forrók a sínek, hogy lassítani kell a vonatokat

Jellemzően 10-20 kilométer per órás csökkentések vannak a megengedett sebességhez képest a vasúti és HÉV vonalakon a hőség miatt – közölte a közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben, ugyanakkor egy ilyen mértékű korlátozás még nem okozza a vasúti mentrend összeomlását - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy azokat a – nyitható ablakkal nem rendelkező – intercity kocsikat, amelyekben nem működik a klímaberendezés, lehetőség szerint kiveszik a forgalomból és igyekeznek pótolni. Jelezte, hogy vannak tartalék klimatizált motorvonatok több helyen, és ezen a hétvégén a MÁV különösen figyel arra, hogy ilyen kapacitásokat tartalékban tartson. Emellett, ha van még a vonaton szabad kapacitás, akkor föl fogják ajánlani akár az első osztályú helyeket is azoknak, akiknek a klíma nélküli kocsiban kellene utazniuk.

Kitért arra is: ha ebben a melegben valamilyen okból elakadna a nyílt vonalon egy vonat, akkor a katasztrófavédelemmel együttműködve igyekeznek a lehető leggyorsabban menekíteni az embereket.

Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×