Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a beruházás esetleges „lebutítását” eszement ötletnek nevezte. A politikus kiemelte, hogy a kétszer két sávosra tervezett híd szerkezeti elemeit nagyrészt már legyártották, és a mohácsi oldalon az összeszerelésük is ütemterv szerint halad. Az első monumentális elemet a jövő héten tolták volna be a folyó fölé.
Hargitai János érvelése szerint az elkészült munkákat mindenképpen ki kell fizetni, így az esetleges újratervezés és a módosított kivitelezés – a várható jelentős csúszás mellett – összességében több pénzébe kerülhet az államnak, mint az eredeti tervek megvalósítása. Hozzátette: a műtárgy nemzetközi összekötő szerepet is betölt Nyugat-Magyarország, Románia és a Vajdaság között, így a sávok felezése szűkületet hozna létre, ami tartósan megakasztaná a forgalmat, miközben a híd későbbi bővítésére már nem lenne reális esély.
Ezzel szemben Vitézy Dávid miniszter teljesen más megvilágításba helyezte a beruházást, és nyilvánossá tette a projekthez kapcsolódó forgalmi és megvalósíthatósági tanulmányokat. A tárcavezető közölte, hogy ezeket a dokumentumokat a korábbi minisztériumi vezetés évekig titkolta a nyilvánosság elől.
Vitézy kijelentette: a hivatalos adatok és prognózisok alapján sem a híd, sem a környező utak kétszer két sávos kialakítása, sem pedig a projekt idén végrehajtott 76 milliárd forintos keretösszeg-emelése nem indokolt szakmailag. A miniszter hangsúlyozta, hogy
a jelenleg 451 milliárd forintra becsült teljes beruházás
ebben a formában teljesen túlméretezett és megalapozatlan.
Rózsahegyi Áron, a mohácsi választókerület tiszás országgyűlési képviselője korábbi állásfoglalásában megerősítette, hogy a híd szükségességét nem vitatják, annak meg kell épülnie, de a pazarlás helyett a felelős és racionális kormányzást kell szem előtt tartani – írta a bama.hu.








