Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
319.05
bux:
143475.83
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Sulyok Tamás/Facebook

Sulyok Tamás államfő az Alkotmánybírósághoz fordult

A köztársasági elnök csütörtökön közzé tette a Sándor-palota közleményét az államfő Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványáról. Magyar Péter miniszterelnök egyből reagált a közösségi médiában.

„Az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak” – olvasható Sulyok Tamás közleményében, akit Magyar Péter miniszterelnök el kíván mozdítani a hivatalából.

„Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény absztrakt értelmezésével segítheti állami szervek között felmerülő konfliktusok, politikai viták jogi mederben tartását és az alkotmányos elvekkel összhangban álló jogalkotást.

Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, elsődleges funkciója a jogrendszer egészére irányadó alkotmányos szabályok meghatározása. Jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek” – jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy miután önkéntesen nem távozott hivatalából, a kormányfő Alaptörvény-módosítást helyezett kilátásba elmozdítása érdekében.

A közlemény szerint „ezen alkotmányjogi problémával összefüggésben

a köztársasági elnök indítványt nyújtott be az Alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére.

Az államfő egyúttal reményét fejezte ki azt illetően, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt értelmező döntése és az Európa Tanács Velencei Bizottságának véleménye egyaránt segítik majd a kialakult alkotmányos konfliktus rendezését, és előmozdítják az alapvető alkotmányos elvek érvényre jutását.”

Így reagált Magyar Péter

A miniszterelnök a bejegyzés alatt kommentben fűzte hozzá véleményét a döntéshez:

„Ez már tényleg a szánalom kategória. Sulyok Tamás soha nem állt ki a bántalmazott gyerekek, a megtámadott civilek, művészek, bírák vagy újságírók mellett. Soha nem szólalt fel a jogállam rombolása, vagy az ország kifosztása, ellenzéki politikusok titkosszolgálati megfigyelése ellen” – fogalmazott Magyar Péter, aki szerint Sulyok ezzel szemben „saját pozíciója és havi hatmilliós fizetése védelmében naponta 5 helyre elfut panaszkodni”.

A fentieken túl érvként hozta még fel ellene, hogy az államfő jelenleg „Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője”.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×