Infostart.hu
eur:
353.54
usd:
305.3
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Varga Zs. András, a Kúria elnöke beszédet mond a Háromszáz éves a Kúria címmel rendezett jogtörténeti konferencián a Kúrián 2023. június 19-én.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Ab

A Bírák Etikai Kódexével összefüggésben mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Alkotmánybíróság (Ab), ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2027. március 31-ig tegyen eleget – tudatta a testület honlapján.

Az Ab közleménye szerint Varga Zs. András, a Kúria elnöke fordult a kódex miatt az Ab-hoz.

Indítványa szerint az minden bíróra kötelező, fegyelmi eljárásban is számon kérhető magatartási szabályokat tartalmaz, így ténylegesen jogi normaként működik. Az új kódex elfogadásakor pedig a Országos Bírói Tanács túllépte felhatalmazását, ugyanis a törvény csak az egyszeri elfogadásra adott jogot, módosításra vagy újraalkotásra nem.

A Kúria elnöke kifogásolta azt is, hogy az új kódexből kimaradt az alaptörvényre való hivatkozás, ami szerinte elszakítja a bírói hivatást az alaptörvénytől, és veszélyezteti a jogállamiságot, a bírói függetlenséget és a pártatlanságot.

Az Ab megállapította, hogy a kódex tartalmát érdemben nem vizsgálhatja, miután az nem normatív aktus. Ugyanakkor az Ab hivatalból alkotmányos követelményként rögzítette, hogy a bíróra vonatkozó bármely, szolgálati jogviszonyát érintő elvárás kizárólag törvényi felhatalmazáson alapulhat.

Az etikai szabályok önmagukban nem képeznek törvényalkotási tárgykört, ha azonban kihatnak a bírák jogállására, a hozzájuk kapcsolódó garanciákat törvényi szinten kell rendezni. Mivel pedig a hatályos szabályozás ilyen garanciákat nem tartalmaz, az Ab mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg.

Az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2027. március 31-ig tegyen eleget.

A többségi véleményhez öt alkotmánybíró fűzött különvéleményt.

A Kúria MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint „a Kúria elnöke üdvözli az Alkotmánybíróság ma közzétett döntését, mert lényegét tekintve megfelel a Bírák Etikai Kódexével kapcsolatos utólagos normakontroll-indítványa eredeti céljának”.

„A Kúria elnökének indítványa azt célozta, hogy a 16/2022. (III. 02.) OBT határozattal elfogadott Bírák Etikai Kódexe ne legyen alkalmazható a bírák fegyelmi ügyeit vizsgáló szolgálati bíróságok eljárásában. Alkotmányos követelmény és mulasztás megállapítását azonban a Kúria elnöke nem indítványozhatta, erre jogosultsággal nem rendelkezett, ilyet az Alkotmánybíróság csak hivatalból állapíthatott meg. Az indítvány ezért csak megsemmisítésre irányulhatott, míg az Alkotmánybíróságnak lehetősége volt annál hatékonyabb jogkövetkezményeket alkalmazni” – áll a Kúria közleményében.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×