Infostart.hu
eur:
356.13
usd:
312.01
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Kínai lélegeztetőgép a Covid-járvány idején az egyik budapesti kórházban.
Nyitókép: Infostart

Milliárdok mentek el a százmilliárdokért vett lélegeztetőgépekre – indul a vizsgálat

Több mint 2,3 milliárd forintot költöttek eddig a koronavírus-járvány idején beszerzett lélegeztetőgépek raktározására – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az RTL Híradóval.

Az előző kormányzat 2020-ban mintegy 17 ezer darab ilyen készüléket vásárolt megközelítőleg 300 milliárd forintos keretösszegből, 28 közvetítővállalat bevonásával.

A beszerzett eszközök jelentős részét a hazai egészségügyi ellátórendszerben sosem használták fel, legalább 12 ezer berendezés jelenleg is raktárakban áll.

A milliárdos fenntartási költségek és a beszerzés körülményei miatt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter átfogó vizsgálatot indított az ügyben – tudta meg az RTL Híradója.

Ahogy a számokból is kiderül, pár ezret sikerült felhasználni. A cikk íróját is egy ilyen, kínai, VG70-es gép tartotta életben két héten át. Fotónkon ez a gép látható. Más kérdés, hogy a nővérek akkor ismerkedtek meg vele, képzést nem kaptak hozzá, egy kínai angolsággal megírt használati utasítás alapján próbálták kezelni, gyakran a beteggel együtt kipróbálva annak működését.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×