Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
325.69
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa
Egy megbilincselt katona, vagy hadifogoly.
Nyitókép: Ignatiev/Getty Images

Rendőrök vezették el reggel K. Endrét – friss információk

„Az ügy jogi összetettségére tekintettel a rendőrség a Fővárosi Főügyészséggel folyamatos szakmai egyeztetést folytat” – hangzott el a rendőrség péntek délelőtti tájékoztatóján.

A kegyelmi ügy főszereplőjénél, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese házánál péntek reggel rendőrök jelentek meg, a rendőrség tájékoztatása szerint a férfit előállították, gyanúsítottként hallgatják ki – erősítette meg péntek délelőtti sajtótájékoztatóján a rendőrség a Kontrollon napvilágot látott információkat.

Mint ismert, K. Endre kegyelmi ügye 2024-ben látott napvilágot. A gyermekotthon pedofil-bűncselekmények miatt 8 évre bebörtönzött igazgatója, V. János bűnsegédjeként elítélt K. Endrét hamis tanúzásra való felbujtással vádolják jelen pillanatban.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatóján azt közölte: kiterjedt adatgyűjtést végeztek, felvételeket elemeztek, és számos hatóságot kerestek meg további információ beszerzése céljából. „Az ügy jogi összetettségére tekintettel a rendőrség a Fővárosi Főügyészséggel folyamatos szakmai egyeztetést folytat” – mondta.

Kiderült még: további eljárási cselekményekre is sor kerül.

Az Index összefoglalója szerint K. Endre próbált nyomást gyakorolni a gyerekekre, hogy vonják vissza vallomásaikat, és hamisan tanúskodjanak. K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozástól és a közügyek gyakorlásától is.

K. Endre Novák Katalin volt köztársasági elnöktől kapott kegyelmet, ebbe az ügybe bukott bele, és ekkor távozott a közéletből az addig szintén hivatalban lévő igazságügyi miniszter, Varga Judit, Magyar Péter miniszterelnök volt felesége.

Az ügy rendelkezésre álló aktáit az igazságügyi tárca és a Sándor-palota a közelmúltban hozta nyilvánosságra.

Képünk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésban - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésban - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×