Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
324.84
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Németh Szilárd, a Fidesz vezérszónoka felszólal a Budapest Diákváros megvalósításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 27-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Németh Szilárd lemondott elnöki posztjáról

Németh Szilárd a pénteki elnökségi ülésen lemondott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki posztjáról.

A fideszes politikus, aki 2015 óta irányította a szövetséget, június 30-ig látja el az elnöki teendőket. Az MBSZ tájékoztatása szerint "utódjáról a hatályos alapszabályi keretek között összehívandó tisztújító közgyűlés dönt majd".

"Sikerült összefogást és békét teremteni, átlátható és követhető működést biztosítani a szőnyegen és gazdálkodásban egyaránt, folyamatos szakmai eredményesség mellett. Azért döntöttem a távozás mellett, mert a megváltozott körülmények között már nem tudnám olyan hatékonyan képviselni a magyar birkózócsalád érdekeit, mint korábban tettem" - idézte a leköszönő elnököt a közlemény. "Az biztos, hogy meg kell őrizni értékeinket, köztük elsősorban a jövőnk zálogának számító akadémiát, a KIMBA-t, amely nélkül nem létezik sikeres magyar birkózás".

A 62 éves sportvezető hangsúlyozta, hogy a Los Angeles-i olimpiai felkészüléshez nyugodt, békés körülmények kellenek. Szerinte a feltételek adottak, az MBSZ sportszakmai, pénzügyi és humánerőforrás helyzete stabil, amit az áprilisban elfogadott és auditált 2025-ös beszámoló és a 2026-os szakmai, pénzügyi terv is bizonyít.

"Az MBSZ-t ereje teljében, elvégzett munkámért és döntéseimért sportszakmai, erkölcsi és törvényességi felelősséget is vállalva adom át" - zárta szavait Németh Szilárd.

Németh Szilárdot 2015. január 31-én választotta elnöknek az MBSZ közgyűlése, amely azóta kétszer erősítette meg pozíciójában, mandátuma 2029-ig szólt. A szövetség tájékoztatása szerint a vezetése alatt összesen 368 világversenyes érmet szereztek a magyar birkózók a különböző korosztályokban, egy olimpiai, 13 világ- és 61 Európa-bajnoki címmel.

Németh Szilárd egy hét alatt a harmadik fideszes politikus, aki lemondott sportszövetségi elnöki posztjáról Kósa Lajos (korcsolya) és Lázár János (tenisz) után.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×