Infostart.hu
eur:
363.09
usd:
325.38
bux:
143015.65
2026. november 6. péntek Lénárd
Lázár János Lázárinfót tart Mosonmagyaróváron.
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.

A politikus Hajdú Péter műsorában – amelyből a műsorvezető szombaton tett közzé részleteket – kifejtette: egy olyan politikai közösségben, amely a családot és a gyermekvédelmet tekinti a legfőbb értéknek, a köztársasági elnöknek eleve nem szabadott volna kegyelmet adnia ebben az ügyben – írja az index.hu.

Lázár János hangsúlyozta, hogy a döntésért a politikai és jogi felelősséget az aláíró államfőnek és az ellenjegyző igazságügyi miniszternek kellett viselnie, amelyet a társadalom elvárásának megfelelően a lemondásukkal el is ismertek.

A miniszter a háttérben zajló lobbitevékenységet elkülönítette a hivatalos döntéshozataltól, jelezve, hogy

a hivatal súlya és a döntés felelőssége nem hárítható át a tanácsadókra.

Az elhangzottak aktualitását az adja, hogy a kegyelmi ügy az elmúlt napokban újabb sajtónyilatkozatok és dokumentumok révén kapott nyilvánosságot.

Novák Katalin volt kabinetfőnöke kétéves hallgatás után írásban megerősítette, hogy Balog Zoltán református püspök határozottan és nyomatékosan kérte K. Endre kegyelmét a Sándor-palotától.

Ezzel párhuzamosan olyan információk is napvilágot láttak, amelyek szerint mind a Köztársasági Elnöki Hivatal jogi stábja, mind az Igazságügyi Minisztérium eredetileg a kérelem elutasítását javasolta a döntéshozóknak.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×