Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Door of the emergency ambulance car - selective focus
Nyitókép: Getty Images

Mérgező virághagyma miatt került kórházba több óvodás

A gyerekek az óvoda udvarán játszva ehettek a mérgező nárciszhagymából, az esetet a rendőrség és az önkormányzat is vizsgálja.

Több mentőautó is érkezett szerdán egy várpalotai óvodához, ahonnan végül öt gyereket, négy lányt és egy fiút szállítottak kórházba mérgezés miatt – számolt be róla az RTL. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint a gyerekeket megfigyelés céljából vitték be, de mindannyian stabil állapotban voltak, hasfájásra és hányingerre panaszkodtak.

Mint kiderült, a gyerekek a kerítés mellől kiszedett nárciszhagymát kóstolták meg. A nárcisz minden része mérgező, a hagymája pedig különösen az, hatóanyaga a központi idegrendszerre hat. A formája miatt a hozzá nem értők könnyedén összetéveszthetik a vöröshagymával is.

„Gyomorirritációval, hányással, hányingerrel járhat a nárciszhagyma-mérgezés, nyilvánvalóan attól függően, mennyit fogyasztott belőle a beteg. Már kis mértékben is okozhat toxikus tüneteket, ezért érdemes vele azonnal sürgősségi osztályra menni. Az is fontos, hogy vigyünk mintát abból, amit a beteg megevett” – mondta Kanizsai Péter, a Pécsi Tudományegyetem klinikaigazgatója.

Várpalota polgármestere, Campanari-Talabér Márta is megerősítette, hogy a gyerekek jól vannak, éjszakára azonban bent tartották őket a kórházban, megfigyelésre. Fenntartóként azonnali vizsgálatot rendelt el, írásbeli tájékoztatást kért, és az intézményvezetővel közösen teljesen kivizsgálják az ügyet. Úgy tudni, a rendőrség is nyomozást indított annak tisztázására, történt-e mulasztás az óvodában.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×