Mint írják, Veress Sándor László a pályakezdése óta eltelt több mint fél évszázad alatt a csendélettől az expresszionista tömegjeleneteken át a XX. századi kultúra neves alakjait ábrázoló érmekig számtalan magas színvonalú művet hozott létre. A festőművészt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Veress Sándor László Hevesen született 1934. június 12-én. 1962-ben fejezte be tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, a hatvanas évek eleje óta állította ki műveit. Festészetének legfőbb jellemzői az erőteljes színek, a lendületes ecsetkezelés, a mozgalmas, változatos, nyughatatlan, vizuális meglepetésekben dúskáló képközeg, és a témaválasztás sokfélesége – írják.

Az alkotó stílusának kialakításában mestere Kmetty János, Domanovszky Endre, de mindenekelőtt Viski Balás László volt, akitől didaktikai alapokat kapott. Tudását a Képzőművészeti Főiskolán eltöltött harmincéves tanári pályafutása alatt olyan festőknek adta tovább, mint Véssey Gábor, Baky Péter, Z. Szabó Zoltán és Atlasz Gábor.

Tevékenysége a transzavantgárdhoz is kapcsolódik. Nem volt idegen tőle a képzőművészeti idézetek használata. Elöl, középen, hátul című képe például Adriaen Brouwer Dohányzók című képének parafrázisa, a Hentesek című munkáján szereplő fellógatott marha motívuma korábban Rembrandtnál volt látható, a Közélet-sorozat (Közélet sárga szobában, 1992; Közélet sötét szobában, 1994; Közélet, 2004) nagyméretű festményei Max Beckmann Die Nacht (Az éjszaka) című képének újraértelmezései.

A művész sokat merített a posztimpresszionisták által felfedezett és különösen a drezdai Die Brücke csoport, ezen belül is főként Emil Nolde által felhasznált primitív, törzsi formavilágból. Ez az energikus színkezelés mellett a túlzásba vitt vonásokkal, maszkszerű arcokkal megfestett figurák profilból történő ábrázolásain is megfigyelhető (Sötét kertben, Közélet sötét szobában, Keresztelés I.), de a képeket nézve James Ensor bizarr hangulatú festményeinek színkavalkádja is visszaköszön.

Jellemzőek festészetére – különösen későbbi képeire – a nagy, homogén vörös foltok (Két férfi vörös szobában – Babonás kép, Chagall szamovárja, Budapesti Amundsen), a sárga flekkek (Aerobik és más játékok) és a kék felületek dominanciája (Artisták II.). A különösen az 1960-as évekre jellemző, részben "csurgatásos" technikával készült művek (Fésülködők, Frank Frigyes arcképe) ecsetkezelése és színezése is elüt a korábban említettektől.

Veress Sándor László képeinek a groteszk lényeges eleme, amely sokszor a legkülönfélébb emberi és állati alakokban nyilvánul meg. Alapvetően emberi figurákkal benépesített képeket festett, de életművében előfordulnak csendéletek, enteriőrök és tájképek is. Az 1970-es évek közepéig egyes munkáin ugyanakkor a nonfigurativitás határához is elérkezik (Fésülködők, Sirató nő – D. E. emlékére). A festőt mindenekelőtt a tér és alakok viszonya, az örökös mozgás foglalkoztatta.

Festészete mellett kisplasztikai, különösen éremkészítő tevékenysége is figyelemre méltó. Sorozatokat hozott létre mestere, Kmetty János emlékére, de Picasso, vagy Francis Bacon előtti tisztelgésként is készített érmeket. Neves magyar festőművészek, irodalmi alakok és egy zeneszerző (Durkó Zsolt) arcképtervei is megvalósultak. Zene című gobelinje a Miskolci Nemzeti Színház megbízásából született.

A Vigadó Galériában 2015-ben rendeztek tárlatot Élethelyzetek címmel, a Széphárom Közösségi Térben 2023-ban volt kiállítása. Az MMA Kiadó gondozásában 2022-ben jelent meg a Feledy Balázs által írt Veress Sándor László című album.

Képzőművészeti működése mellett művészetszervezői tevékenységet is folytatott. Munkásságát többször díjazták, elnyerte a Munkácsy Mihály-díjat (2004), a Magyar Festészet Napja Alapítvány életmű-díját (2012) és a Magyarország Érdemes Művésze (2018) elismerést.

Veress Sándor László 2011 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.