Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
326.18
bux:
142942.41
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
fotó: dkp.hu
Nyitókép: dkp.hu

Három jelölt van a DK élére

Megkezdődött a tisztújítás folyamata a Demokratikus Koalíciónál.

A hvg.hu a párt belső tájékoztatója alapján azt írta, Bakk István, Nógrádi Róbert József és Varju László pályázott a Demokratikus Koalíció elnöki pozíciójára.

Az elnökség április 12-én, a szavazás estéjén benyújtotta lemondását, az új vezetést pedig várhatóan júniusban választják meg. Ennek menete a korábbiakkal megegyezik: első körben megválasztják az elnököt, aki javaslatot tesz az elnökség tagjaira, akikről ismét szavazni kell.

Mint a lap értesült, a párton belül egyesek a párt előző korszakának lezárását szorgalmazzák és ezt azzal látják elérhetőnek, hogy az elmúlt években ismertté vált politikusok ne kapjanak semmilyen pozíciót a a tisztújításon. Mások szintén a megújulást sürgetik, de ők nem zárnák ki ebből a korábban ismertté vált politikusokat. A kérdés az, hogy az évi 50-60 millió forint elég lesz-e a párt rendbetételéhez.

Májusban a párt egyik alapítója, Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter lépett ki a szervezetből. Áprilisban az újpesti városrész vezetője, Trippon Norbert és Óbuda polgármestere, Kiss László hozott hasonló döntést.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×