Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Egy hibrid példány, amely a jászkeszeg és a balin kereszteződéséből származik – Szentendrénél fogták ki a Dunából
Nyitókép: Magyar Haltani Társaság

Furcsa hibridhalat fogtak ki a Dunából Budapest fölött

Egy különleges külsejű halat fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán, amelyről hamar kiderült, hogy „tisztán” nem tartozik egyetlen fajhoz sem.

A Magyar Haltani Társasághoz (MHTT) eljuttatott beszámoló szerint a 2,85 kilós példány kishallal érkezett a horogra, majd a fotózás után visszanyerte szabadságát – írja a Pecaverzum..

A szakértők részletesen elemezték a hal külső jegyeit, és több árulkodó tulajdonságot is kiemeltek.

Mint írták, a viszonylag magas hát és a vörös úszók inkább a jászkeszegre utalnak, ugyanakkor a száj mérete már a balinra emlékeztet, hiszen eléri a szem vonalát.

Hozzátették, hogy az oldalvonal mentén 60-nál több pikkely számolható, ami szintén fontos bélyeg.

A farokalatti úszó homorú szegélye és az alsó állkapocs kampós végződése újabb kapaszkodót adott az azonosításhoz.

„Ezek a jegyek a balinra emlékeztetnek, de egyik sem olyan markáns, mint ami a hasonló méretű balinok esetében megszokott” – részletezték, kiemelve, hogy az oldalvonal pikkelyszáma sem éri el a balinra jellemző minimum 65-öt.

Az eltérő tulajdonságok végül egyértelmű irányba mutattak. Az MHTT megállapította, hogy

a képen egy hibrid példány látható, amely a jászkeszeg és a balin kereszteződéséből származik.

A szakemberek szerint mivel a hal összességében inkább a jászkeszegre hasonlít, nagy valószínűséggel egy ikrás jász és egy tejes balin összeívásából jött létre, azaz egy jászbalinról van szó (Leuciscus idus x Leuciscus aspius).

Címlapról ajánljuk
A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a képviselő-testületi többség megszerzése, a voksolás politikai érdekessége pedig, hogy a Munkáspárt aspiránsa is megküzd a mandátumért a hivatalosan függetlenként induló, de egyértelmű politikai kötődéssel rendelkező jelöltekkel.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×