Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.05
bux:
144923.23
2026. október 16. péntek Gál
Egy ébredező férfi leüti az ébresztőórát.
Nyitókép: Unsplash

Magyar Alvás Szövetség a vasárnapi óraállításról: van, akinek két hetét is pokollá teszi az átállás

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy órával előrébb kell állítani az órákat, mert kezdődik a nyári időszámítás. Ennek élettani hatásairól és az óraátállítás jövőjéről G. Németh György, a Magyar Alvásszövetség elnöke beszélt az InfoRádióban.

Magyarországon 1954-ben vezették be a nyári időszámítást. G. Németh György, a Magyar Alvásszövetség elnöke szerint azonban ezekre a félévenkénti óraátállításokra már nincs semmi szükség.

„Az óraállítás nem csupán kellemetlen, hanem kifejezetten megterhelő is lehet a szervezet számára. Nem vagyunk egyformák: van, aki ezt meg sem érzi, és persze akadnak olyanok is, például gyerekek, idősek, betegek, akik viszont sokkal érzékenyebbek erre, és nekik 7-10 napig, vagy akár 2 hétig is eltarthat, mire megszokják” – mondta az InfoRádióban a szövetség elnöke.

Mint kiemelte, időbe telhet, míg a belső óránk alkalmazkodik az új ritmushoz, az úgynevezett cirkadián ritmushoz. Ebben különösen azok az emberek érintettek, akik szigorú napirend szerint élnek, mint például a már említett kisgyerekek és az idősek. G. Németh György leszögezte:

okafogyottá váltak az előnyök, amikkel annak idején az óraátállítás mellett érveltek, így az energiamegtakarítás is az olajválság idején.

Európában már jó ideje szeretnék egységesíteni a téli és a nyári időszámítást. A Magyar Alvás Szövetség elnöke elmondta, az EU 2019-ben egyöntetűen elfogadta, hogy el kell törölni az átállítást, vagyis ebben egyetértés van. Azonban az, hogy utána mi következzen, tehát hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon-e, még nagy kérdés, és ennek eldöntése a különböző országok közötti egyeztetéseken múlik, ez viszont eddig nem sikerült.

G. Németh György hangsúlyozta, hogy ez egy tudományos megközelítést igénylő kérdés, és a Magyar Alvás Szövetség 200 másik nemzetközi szervezettel egyetemben igyekszik nyomást gyakorolni az Európai Unióra, hogy történjen végre előrelépés az ügyben.

A nyári időszámítás október 25-ig tar, azon a hétvégén, majd egy órával többet alhatunk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×