Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.69
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Esti látkép Isztambulról, egy kikötő felől fotózva.
Nyitókép: Unsplash

Csiki Varga Tamás az Arénában: Törökország felemelkedése következhet az iráni háború után

Több környező állam, például Törökország szerepe is megnőhet a térségben az iráni háború után – véli a Stratégiai és Védelemkonzultációs Csoport elemzője. Csiki Varga Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a részletekről.

Egyszer véget ér majd az iráni háború, és maradnak az addig egymásra támadt országok, köztük az Egyesült Államok közel-keleti szövetségesei is, akik a háborúban jelentős infrastrukturális károkat szenvednek el még úgy is, hogy passzívak, Iránnak sem lőnek vissza.

Ebből Csiki Varga Tamás, a Stratégiai és Védelemkonzultációs Csoport elemzője szerint az következhet, hogy teljesen új közel-keleti berendezkedés és „biztonsági architektúra” jön létre.

„Nyilván ez függ attól, hogy Iránnak mi lesz a sorsa. Ha Irán tartósan meggyengül, tehát például 5-10 évre »kiesik«, mert annyira tönkreteszik akár kőolaj- és földgázexportőrként, ha marad is a mostani rendszer, olyan károkat okoznak az országban, hogy az etnikai lázongásoktól is gyötört, összetőrt Irántól korábban rettegő országok fellélegezhetnek, átgondolhatják, hogy akkor mire is van szükség. Ez azt is jelenthetné, hogy rövid- vagy középtávon amerikai szerepvállalásra nem is lesz szükség, mert nem kell védekezni” – vázolta a szakértő.

A 12 napos háború tapasztalatai alapján

Viszont ezzel gyökeresen ellentétes folyamat is következhet a korábbi, 12 napos háború tapasztalata alapján, amikor azt lehetett látni, hogy Irán nukleáris fenyegetése már „kevésbé rezonált” a térségben, cserébe „sokkal jobban elkezdtek tartani Izrael katonai felsőbbrendőségétől”.

„Nemcsak azért, mert vélhetően és félig-meddig bevallva nukleáris fegyverrel is rendelkezik, hanem mert a hagyományos katonai képességei láthatóan sokkal erősebbek, mint a térség többi államáéi.”

És bárhol képes bármilyen akciót végrehajtani Izrael, ezt az amerikai segítség csak egyszerűsíti, „alapvetően bárkit valamilyen mértékben meg tud rendszabályozni, fogalmazzunk így”.

Csiki Varga Tamás rámutatott, már tavaly megállapodott Törökország, Szaúd-Arábia és Pakisztán egy olyan együttműködésben, amelyben biztonsági kérdésekről van szó, védelemről akár Irán vagy Izrael ellen.

„És ha most megnézzük, hogy ki az, aki nagyon szeretne közvetíteni a háborúnak a rendezésében, az Törökország és Pakisztán, illetve Egyiptom jelenik még meg. Szaúd-Arábia esetében ez még billeg, hogy ők pontosan hova is akarnak helyezkedni, hiszen nekik az nem hátrány, hogyha Irán meggyengül” – folytatta.

A vákuum helyén

Ami az Irán kiesésével keletkező vákuumot illeti, arról a szakértő azt mondta, egyrészt Szaúd-Arábia szerepe nőhet meg, de az ország (energia)infrastrukturális állapotát majd át kell tekinteni az iráni háború után; ha nem lesz jövedelme, nehezen tud újra fegyverkezni. Az Egyesült Arab Emírségek, illetve Katar a szakértő szerint lehet, hogy kisebb szereplő lesz, mint volt, de azzal szerinte a hozzáértők mind egyetértenek, hogy Törökország számára nyílhat meg nagymértékben a közvetett és közvetlen befolyásolás lehetősége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×