Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
322.66
bux:
144833.26
2026. október 16. péntek Gál
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) megválasztott elnöke első pártelnöki sajtótájékoztatóján a DK budapesti központjában 2025. június 3-án.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

„Orbán első dolga az volt 15 évvel ezelőtt, hogy tönkretette a szakszervezeteket, és elvette az emberektől a sztrájkjogot” – a DK kampányüzenetei

A Demokratikus Koalíció szerint az április 12-i országgyűlési képviselőválasztás eredményét nem az dönti el, hogy kinek van több szavazója, hanem az, hogy ki tud több szimpatizánst rávenni a voskolásra.

A Demokratikus Koalíció elnöke és listavezetője, Dobrev Klára szerint a mozgósításon múlik, hogy lesz vagy nem lesz kormányváltás április 12-én.

„Orbánéknak már régen nincs többségük ebben az országban. Amit megnyernek, amit '22-ben is megnyertek, az a mozgósítás. Ezért az a feladatunk, hogy mi is legalább ennyire mozgósítsunk, hogy mindenkit el tudjunk vinni szavazni. Azt is, aki a Tiszára szavaz, és azt is, aki nem tud a Tiszára szavazni. Nekünk az a feladatunk, hogy minden baloldalit elvigyünk szavazni” – fogalmazott.

Dobrev Klára úgy látja, hogy a DK-nak van egy másik fontos feladata is: „Ami még magabiztossá tehetné Orbánt, az az, hogy ő bízhat a Mi Hazánk képviselőiben, ezek mind meg fogják szavazni Orbán Viktort miniszterelnöknek. Úgyhogy az is a feladat, hogy minden egyes Mi Hazánk-képviselőt legalább egy, de inkább több DK-s ellensúlyozzon a parlamentben, így lesz kormányváltás. Az a feladatunk, hogy megakadályozzuk a Fidesz–Mi Hazánk-koalíciót, hogy több legyen a parlamentben az Orbán-rendszer lebontását akaró képviselő, mint ahányan egyébként megszavazzák Orbánt. Ezért kell sok DK-s képviselő a parlamentbe.”

A DK azt ígéri a kampányban, hogy megerősíti a szakszervezeteket.

„Orbán első dolga az volt 15 évvel ezelőtt, hogy tönkretette a szakszervezeteket, és elvette az emberektől a sztrájkjogot. Mert az egyetlen, amitől igazán fél, az a szervezett munkásság, az egyetlen, ami veszélyt jelentene a hatalmára, az hogy ha végre az emberek képesek lennének kiállni a saját érdekeikért. Csak mi mondjuk, hogy ezt a rabszolgatörvényt ki kell dobni a kukába, meg kell erősíteni a szakszervezeteket, vissza kell adni a sztrájkjogot, mert a magyar melósnál kiszolgáltatottabb a világon nincs.”

Dobrev Klára azt állítja, hogy valakik szervezett akció keretében tüntetik el a Demokratikus Koalíció választási plakátjait. Erről egy videót is közzétett, amelyen az látszik, hogy egy létrával és szerszámokkal felszerelkezett férfi szisztematikusan leszedi a DK-s hirdetéseket, a munkája eredményét pedig gondosan dokumentálja fotókkal. A párt feljelentést tett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×