Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
323.29
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Zöldséges- és gyümölcspult egy élelmiszerboltban.
Nyitókép: Getty Images/Alexander Spatari

GVH: megfigyelés alatt az élelmiszerárak

Az élelmiszerárak kordában tartásához a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer is hozzájárul – közölte a versenyhatóság kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

A versenyhivatal a KSH kedden közzétett adatait felidézve a többi között kiemelte: februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek. Legutóbb 2016 végén, közel 10 éve mértek ilyen alacsony inflációt Magyarországon. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal emelkedett, sőt a vendéglátási szolgáltatások nélkül 3,2 százalékkal csökkent.

A GVH emlékeztetett: a kormánnyal való együttműködésben 2023. július 1-jén indították el az online Árfigyelő rendszert, eredetileg 62 megfigyelt termékkategóriával. A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszer folyamatos fejlesztés és bővítés alatt áll, amelynek eredményeként ma már 140 termékkategória több mint 5000 élelmiszer és háztartási termékének napi szinten változó árait lehet nyomon követni, hat országos kiskereskedelmi lánc és három országos drogérialánc összesen 1817 üzletében.

Az online Árfigyelőben gyakorlatilag minden olyan élelmiszertermék megtalálható - húsfélék, tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök, pékáruk, tartós élelmiszerek -, amelyek a húsvéti időszakban az ünnepi asztalra kerülő ételek hozzávalóit, alapanyagait jelentik. Így a GVH által működtetett rendszer használatával a magyar családok a húsvéti nagybevásárlások során is pénzt és időt spórolhatnak meg – jelezte a versenyhatóság.

A GVH felidézte azt is: korábbi megállapításuk szerint az Árfigyelő hatásaként megközelítőleg 10 százalékponttal csökkent a rendszerben lévő kiskereskedők bruttó árrése a tejtermékeken. A Makronóm Intézet számításai szerint pedig a rendszer 2023-24 telén három hónap alatt közel 20 milliárd forintot spórolt a magyar háztartásoknak árcsökkentő hatásain keresztül.

A magyar példa alapján nemrég Szlovákiában is online ár-összehasonlító rendszert indítottak az infláció elleni küzdelem jegyében, 2026 elején pedig Ausztriában is felmerült egy, a magyarhoz hasonló online árfigyelő rendszer elindítása – írta közleményében a GVH.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×