Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
323.29
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Szerelvény közlekedik az 1-es metróvonal, a Millenniumi Földalatti Vasút, közismert nevén Kisföldalatti Bajza utcai állomásán 2017. január 17-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Vége lehet az eddig ismert kisföldalattinak

Hamarosan elindul az M1-es metró, vagyis a kisföldalatti meghosszabbításának és felújításának tervezési folyamata.

A Fővárosi Önkormányzat stratégiai céljai között szerepel a kisföldalatti felújítása és meghosszabbítása – hangzott el a főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának ülésén, ahol arról is beszéltek az illetékesek, hogy az infrastruktúrát legutóbb 30 éve újították fel, akkor is csak részlegesen, a járműpark már elmúlt 50 éves, így az átfogó – infrastruktúrára, járműtelepre és járműparkra is kiterjedő – korszerűsítés halaszthatatlanná vált.

Bodor Ádám, a Budapesti Közlekedési Központ mobilitási vezérigazgató-helyettese jelezte a tervek fő célja a kisföldalatti vonalának meghosszabbítása a Rákosrendező vasútállomásig. Tájékoztatása szerint korábban már volt egy tervezői szerződésük, de azt nem tudták érvényesíteni, ez viszont bizonyos szempontból más lehetőségek is megnyitott a számukra most a hosszabbítás irányát, illetve a fejlesztés tartalmát illetően. Alapvetően egy olyan realista tervben gondolkodnak, ami első lépésben a Rákosrendező vasútállomásig tartó meghosszabbítást tartalmazná – fogalmazott. Emellett fontosnak tartják, hogy a Hungária körútnál az 1-es villamos esetében egy jó átszállási kapcsolat jöjjön létre, valamint hogy a teljes kisföldalatti vonalon valósuljon meg az akadálymentesítés, ami a szavai alapján szép kihívás lesz, csakúgy mint a Mexikói úti járműtelep felújítása és fejlesztése, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a kisföldalatti továbbra is tudjon működni. A projekt részét képezi még a biztosítóberendezési és vonatbefolyásolási rendszer tervezése, a felszíni környezet helyreállítása, különösen a Mexikói út térségében, kapcsolódva a rákosrendezői projekthez – mondta.

Horváth László, a BKK beruházási igazgatója a tervezési folyamat ütemezéséről is beszélt. 2026 februárját tüntették fel első dátumként az előzetes piaci konzultáció lefolytatására, majd a indikatív árajánlat kérésekkel tudják folytatni a munkát, áprilisban pedig döntés születhet a feltételes közbeszerzési eljárás megindításáról. A közbeszerzési eljárást követően valamikor jövő év, április–március környékén le tudunk szerződni a tervezési feladatok elvégzésére – tette hozzá.

Az ülésen elhangzott beszámolóból az is kiderült, hogy a fedezet jelenleg nem áll rendelkezésre, ezért a közbeszerzési eljárás feltételesen kerül kiírásra. A forrást európai uniós programból biztosítanák. A támogatási kérelmet a BKK két évvel ezelőtt adta be, de még nincs támogatói döntés. Dományi Bálint, a Rákosrendező Projektiroda vezetője arra hívta fel a figyelmet az ülésen, hogy a kormány és a főváros között korábban megkötött infrastruktúra-fejlesztési megállapodás szerint az állam finanszírozza a meglévő szakasz felújítását, valamint a Rákosrendező vasútállomásig történő meghosszabbítást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×